Vissza az előző oldalra
+36 30/69-060-79
iroda@drszatmari.hu

Megtévesztéssel kapcsolatos kérdések

Egy kisteherautót vásároltam. A kereskedő azt írta a szerződésbe, hogy a jármű 108.000 km-t futott. A casco- és kötelező biztosítást is ezzel az adattal kötöttem. Általános szervizre vittük a gépjárművet és kiderült, hogy az autóban már 225.000 km volt. A jármű tehát nem ér annyit, amennyit fizettem érte, ráadásul kár esetén a biztosító sem 108.000 km, hanem a 225.000 km után fizet csak. Mit tehetek?

Amennyiben a kereskedő a szerződéskötés során a jármű használtsága tekintetében szándékosan félrevezette, megtévesztésre hivatkozva megtámadhatja a szerződést.

A megtámadást írásban, a megtévesztés felismerésétől számított egy éven belül kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetén haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni.

A bíróság a megtévesztés bizonyítása után megállapítja a szerződés érvénytelenséget és elrendeli az eredeti állapot helyreállítását. Ez azt jelenti, hogy az autót visszakapja a kereskedő, a vevőnek pedig visszajár a vételár. Természetesen a bíróság azt is figyelembe veszi, hogy az eltelt időre tekintettel a pénz használatának díjaként a vevő javára kamat is jár, illetve a jármű használatának értéket is meg kell téríteni a kereskedő részére.

Ha a kereskedő megtévesztő magatartásának eredményeként kár is érte, a kár megtérítését követelheti.

Megtámadásra pedig közös téves feltevés címén abban az esetben is lehetőség van, ha a kereskedő maga is tévedésben volt, azaz ő sem tudott arról, hogy a kilométerórát visszaforgatták.

(lezárva: 2009. 02. 05.)


Amennyiben Önnek is megoldandó kérdése van, keressen bizalommal a 0630/69-060-79-es mobil vagy a 0666/443-363-as vezetékes telefonszámon!