Családi napközit szeretnék indítani, milyen formában tehetem ezt meg? A fizetésemen kívül nem nagyon származna hasznom a vállalkozásból, a működtetéshez is állami támogatásra lenne szükségem.
Nem profitszerzési célra irányuló tevékenység folytatására is lehet gazdasági társaságot alapítani. A részvénytársasági, betéti társasági vagy korlátolt felelősségű társasági forma ugyanis profitorientált és nonprofit tevékenységgel egyaránt kitölthető.
A forma szempontjából tehát a nonprofit tevékenység beindításánál szabadon válogathatunk a gazdasági társaságok között, az egyes formák előnyei és hátrányai ugyanazok, mint profitorientált formáknak.
Így a nonprofit bt előnye, hogy alacsony tőkével, a felek által szabadon meghatározott induló vagyonnal kezdheti meg működését, és vagyongazdálkodása a működés során is szabadabb, kötetlenebb, hátránya azonban, hogy a beltag korlátlanul, a saját teljes vagyonával felel a bt. vagyonával nem fedezett tartozásokért. A nonprofit kft kiemelkedő előnye pedig éppen abban rejlik, hogy tagjai a társaság tartozásaiért – néhány kivételtől eltekintve – nem felelnek, ráadásul ma már az induló vagyon kötelező minimuma is mindösszesen 500 ezer forint. A nonprofit tevékenység esetleges rt formában történő működtetését pedig a tevékenység induláskori magas tőkeigénye indokolhatja (a zártkörű rt. minimális alaptőkéje 5 millió forint).
A nonprofit és a profitcélú gazdasági társaságokra néhány részletszabálytól eltekintve ugyanazok a szabályok vonatkoznak, a nonprofit társaságoknál például a nonprofit jelleget a társaság cégnevében fel kell tüntetni, és átalakulás esetén a nonprofit társaság jogutódja csak nonprofit társaság lehet.
A nonprofit társaságok előnye az, hogy széles körben jogosultak állami, pályázati támogatások igénylésére.
A nonprofit társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet is folytathat kiegészítő jelleggel, a profitorientált résztevékenységéből származó nyereség azonban a tagoknak (részvényeseknek) nem osztható ki, az a gazdasági társaság vagyonát gyarapítja.
(Lezárva: 2009. 07. 08.)
Amennyiben Önnek is megoldandó kérdése van, keressen bizalommal a 0630/69-060-79-es mobil vagy a 0666/443-363-as vezetékes telefonszámon!